A templom története

A közeli Zalaváron, Privina morva fejedelem várában a IX. században épült az első kőtemplom Szent Adorján vértanú tiszteletére. Amikor Szent István király 1019-ben megalapította a zalavári apátságot, már készen állt a Szent Adorjánról nevezett templom.

A zalavári apátság és templomai a török pusztítás idején rommá váltak, majd később a környékbeli építkezésekhez köveit is széthordták. A helyszínen az 1950-es években feltárt „Récéskúti bazilika”, ill. Zalavár-Várszigeten a Kis-Balaton Bemutató Ház mögött a Szent Adorján-bazilika ásatása tekinthető meg, és néhány faragott töredék pedig a keszthelyi Balaton Múzeumban van.

A török idők után az ausztriai Göttweig apátsága kapta meg Zalavárt birtokaival együtt, s azt a feladatot, hogy megszűnt lelkipásztorkodást indítsa el.  Ők rendbehozták a Zalaapátiban állt Őrangyal-templomot is, új oltárképet hozattak bele, amely ma a baloldali hátsó oltáron található.

A jelenlegi templom és az apátsági épület 1777 és 1781 között készült. Nagyobb restaurálások voltak 1906-ban /belül és kívül/, 1974-ben /kívül/ és 2010-ben /kívül/.

A templom későbarokk stílusban épült. Legnagyobb értékei a főoltárkép, amely Szent Adorján vértanúságát ábrázolja és a jobboldali első mellékoltár képe, amelyen a Kálvária-jelenetet láthatjuk. Ezek a festmények valószínűleg Martin-Johan Schmidt, az ún. „Kremser Schmidt” műhelyéből kerültek ki, esetleg saját kezű alkotásai. A jobb állapotban lévő Szent Kereszt kép szoros párhuzamot mutat a Spittal am Pyhr-i templom oltárképével.

A mennyezetet freskókkal és az oldalfalakat ornamenitkával az 1906-os restaurálás idején Szirmai Antal látta el. A képek témája a főoltártól indulva: Mária mennybevitele; Hit, remény, szeretet; Szent István megalapítja a zalavári apátságot, s erre Szent Benedek áldását adja; Szent István felajánlja hazánkat Szűz Máriának. A medailonokban a négy evangélistát és a négy nagy egyházatyát látjuk. Az orgonát 1936-ban a pécsi Angster cég készítette.

A templom 1950-ben elvesztette apátsági templom jellegét, a kommunista országvezetés erőszakos rendfeloszlatása miatt a bencéseknek el kellett hagynia az apátság épületét. A templom a község plébániatemploma lett, az apátság épülete pedig a Fővárosi Önkormányzat Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona lett.

 

A zalaapáti templom orgonája

A templomban álló neobarokk orgonaszekrényben eredetileg mechanikus orgona működhetett. 1934-ben az Angster orgonagyár (op. 1100) bővítette és átépítette az orgonát. A korábbi orgonaszerkezet megszüntetésével pneumatikus taschniláda rendszerű orgonát építettek.

A hangszer 2 manuálos, 14 regiszteres. Hangterjedelem 58 + 30 billentyű.

Diszpozíció:

I. manuál Hauptwerk (két szekrényben C-Cis bontásban):

Principal 8’; Csövesfuvola 8’; Salicional 8’; Oktav 4’; Zúgósíp 2 2/3’+2’; Mixtura 4x 1 1/3’

 

II. manuál Rückpositiv (redőnyben):

Födött 8’; Tibia vulgaris 4’ (Blockflöte); Zergenazát 2 2/3’; Tonus fabri 2’+1’

 

Pedál (szekrény nélkül a kórus északi oldalában, a templomtérből nem látható):

Principalbass 16’ (fa, normál hossz); Subbass 16’; Csúcsfuvola 8’; Quintadena 4’

 

Templomunk védőszentjének, Szent Adorjánnak története:

Adorján (Adrianus) Maximianus császár uralkodása idején szenvedett vértanúságot.

Midőn a mondott Maximianus Nikomédia városában a bálványoknak áldozott, parancsára mindenki keresztények után kutatott. Ki a büntetéstől való félelemből, ki a pénzjutalom utáni vágyból: szomszéd a szomszédot, rokon a rokont hurcolta bíróság elé. Közülük harminchármat üldözőik elfogtak, és a király elé vezettek. Így szólt hozzájuk a király: „Nem hallottátok, hogy milyen büntetést rendeltem el a keresztények ellen?” Így válaszoltak: „Hallottuk és kinevettük esztelen parancsodat.” Erre a király haragra gyúlva, nyers szíjakkal korbácsoltatta meg őket, és parancsot adott arra, hogy szájukat kövekkel zúzzák szét, és elrendelte, hogy miután valamennyiük vallomását feljegyezték, vasra verve zárják őket börtönbe.

Állhatatosságukat látva, Adorján, a katonai szolgálattevők kapitánya, így szólt hozzájuk: „Az Istenre kérlek benneteket, mondjátok meg, mi viszonzást vártok ezekért a kínokért?” Erre ezt mondták a szentek: „Szem nem látott, fül nem hallott, emberi szívbe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik” (1 Kor 2,9), Erre Adorján nyíltan kiállt, és azt mondta: „Jegyezzetek be engem is ezekkel együvé, mert én is keresztény vagyok!” Mikor ezt a császár meghallotta, vasra verve börtönbe vetette, amiért Adorján nem akart áldozatot bemutatni.

Natália pedig, a felesége, amikor meghallotta, hogy férje börtönben van, megszaggatta ruháit, keservesen sírt és jajgatott. Hanem amikor azt is megtudta, hogy Krisztus hitéért börtönözték be, nagy öröm töltötte el, a börtönhöz futott, és csókolgatni kezdte férje és a többiek bilincseit. Hiszen ő is keresztény volt, de az üldözés miatt nem árulta el magát. Így szólt férjéhez: „Boldog vagy, uram, Adorján, mert olyan kincsre leltél, amelyet nem szüleid hagytak rád, s amelyben ezek itt – noha sok minden van birtokukban – szűkölködni fognak, midőn az idő nem lesz alkalmas kölcsönadásra és kölcsönvevésre, s midőn senki nem szabadíthatja majd meg a másikat a büntetéstől, sem apa a fiát, sem anya a lányát, sem szolga az urát, sem barát a barátját, sem pedig a vagyon annak birtokosát.” Amikor pedig figyelmeztette őt, hogy vessen meg minden földi dicsőséget, s ne gondoljon se barátaival, se szüleivel, és szívében mindig az égiekhez ragaszkodjék, így szólt hozzá Adorján: „Menj, nővérem, szenvedésünk idején hívatni foglak téged, hogy lássad végünket.” Így tehát férjét a többi szentre bízva – hogy tudniillik erősítsék őt –, Natália hazatért.

Amikor Adorján hallotta, hogy elérkezett szenvedésének napja, lefizette az őröket, és a vele lévő szenteket kezesül hagyva, hazament Natáliáért, hiszen esküvel ígérte meg neki, hogy szenvedésüknél jelen lehet. Valaki már messziről meglátta őt, előrefutott, és hírül adta Natáliának: „Adorján kiszabadult és itt jön!” Ő ezt hallva, nem hitte el, és ezt mondta: „És ki szabadíthatta ki őt bilincseiből? Ne érjem meg, hogy bilincseiből szabadulva, elváljon a szentektől!” Amíg ezt mondta, megjött a szolgafiú, mondván: „Íme az én uram, elengedték.” Natália pedig, mert úgy gondolta, hogy megfutamodott a vértanúság elől, keserű zokogásban tört ki, és amikor meglátta őt, fölugrott, a ház kapuját gyorsan bezárta előtte, és így szólt: „Messze kerüljön tőlem, aki az Istentől elesett, és ne kelljen szólnom ahhoz a szájhoz, mely urát megtagadta!” És hozzá fordult: Ó, te szerencsétlen, Isten nélkül való, ki kényszerített belekapni abba, amit nem tudtál bevégezni? Ki választ el téged a szentektől? Ki csalt el, hogy otthagyd a béke gyülekezetét? Mondd meg nekem, miért futamodtál meg, mielőtt kitört volna a harc, mielőtt ellenséget láttál volna? Hogyan sebesülhettél meg a nyíl kilövése előtt? Én még csodálkoztam is, hogy valaki az Isten nélkül valók közül, a gonoszok nemzetségéből Istennek ajánlott áldozat lehet. Jaj, én boldogtalan nyomorult, mit tegyek, mikor hozzá vagyok láncolva ehhez az istentelenhez? Annyit sem érdemeltem, hogy csak egy óra hosszat vértanú feleségének nevezzenek, hanem hitehagyó felesége lettem: kis ideig tartott az én ujjongásom, hanem gyalázatom örökké fog tartani!”

Szent Adorján ezeket hallva túláradóan örvendezett, és csodálattal töltötte el, hogy a szép és nemes fiatal nő, akit tizennégy hónapja vett feleségül, hogyan mondhatott ilyeneket. Ezért még lángolóbban vágyakozva a vértanúságra, szíves örömest hallgatta szavait. Hanem amikor látta, hogy túlságosan gyötrődik, azt mondta neki: „Nyiss ajtót, úrnőm, Natália, mert nem a vértanúság elől futamodtam meg, ahogy gondolod, hanem azért jöttem, hogy téged hívjalak, amint megígértem.” Ő ezt nem hitte el, és ezt mondta: „Nézd, hogyan vezet félre engem a hitehagyó, hogy hazudik ez a második Júdás! Tűnj előlem, nyomorult; megölöm hát magam, hogy kielégülj végre.” És mert késlekedett az ajtónyitással, azt mondta neki Adorján: „Nyisd ki gyorsan, mert elmegyek, és többé nem fogsz látni, és gyászolni fogod, hogy nem láttál engem halálom előtt. Kezesül hagytam a szent vértanúkat, és ha a szolgák nem találnának engem, a szenteknek saját kínjaik mellett az enyémeket is magukra kell venniük.”

E szavak hallatára Natália kinyitotta az ajtót, és miután leborultak egymás előtt, együtt mentek a börtönbe, ahol Natália hét napon keresztül törölgette a szentek fekélyeit drága gyolcsokkal.

A kijelölt napon aztán a császár elővezettette őket. A kínzásoktól annyira el voltak gyengülve, hogy járni sem tudtak, ezért úgy szállították őket, mint az állatokat. Adorján megkötözött kézzel követte őket. Azután Adorjánt, aki maga vitte kínpadját, a császár elé vezették, Natália pedig csatlakozva hozzá, így beszélt neki: „Én jó uram, aztán nehogy reszkess, mikor meglátod a kínzóeszközöket! Most ugyan egy kis ideig szenvedsz, de azután örökké ujjongani fogsz az angyalokkal.” Adorjánt tehát, mivel nem akart áldozatot bemutatni, igen keményen megkorbácsolták, Natália pedig örömmel szaladt a szentekhez, akik börtönben voltak, és azt mondta: „Íme, az én uram megkezdte vértanúságát!” Mikor pedig a király figyelmeztette Adorjánt, hogy ne káromolja az ő isteneit, azt mondta: „Ha te engem azért kínzol, mert káromlom azokat, akik nem istenek, milyen kínokat kell majd neked kiállanod, aki az igaz Istent káromlod!” Erre a király: „Ezek a hitetők tanítottak ki téged ezekre a szavakra.” Adorján így válaszolt: „Miért mondod hitetőknek azokat, akik az örök élet tanítómesterei?” Szaladt Natália, és örömmel számolt be a többieknek férje válaszáról.

Akkor a király négy igen erős férfival keményen megkorbácsoltatta. Natália pedig minden kínzásról, kérdésről és válaszról rögtön beszámolt a többi vértanúnak, akik a börtönben voltak. Hanem olyannyira megkorbácsolták, hogy belső részei kiomlottak. Erre, vasra verve bezárták a börtönbe, a többiek mellé.

Adorján huszonnyolc éves, csinos és deli ifjú volt. Natália elnézte, ahogyan férje egészen elkínozva hanyatt fekszik, és kezét a feje alá téve így beszélt; „Boldog vagy, én uram, mert méltó lettél, hogy a szentek sorába számláltass. Boldog vagy, én fényességem, hogy szenvedhetsz azért, aki érted szenvedett. Most folytasd utadat, én édesem, hogy megláthasd az Ő dicsőségét!”

Meghallván pedig a császár, hogy sok asszony szolgál a szenteknek a börtönben, elrendelte, hogy többé ne engedjék be őket hozzájuk. Ezt hallván Natália lenyírta a haját, és férfiruhát öltve szolgált a szenteknek a börtönben. Példájával másokat is erre indított. Megkérte férjét, hogy mikor már a dicsőségben lesz, könyörögjön érte, hogy az Isten őrizze meg őt érintetlenségben, és mielőbb szólítsa el ebből a világból.

Hallván pedig a király, hogy mit műveltek az asszonyok, üllőt hozatott, hogy azon összetörjék a szent mártírok lábszárait, és elpusztuljanak. Natália attól félt, hogy férje megretten a többiek gyötrelmeitől, ezért megkérte a szolgákat, hogy Adorjánnal kezdjék. Miután levágták Adorján lábfejét és összetörték lábszárát, arra kérte Natália, hogy engedje kezét is levágni, hogy ezzel hasonlóvá legyen a többi szenthez, akik többet szenvedtek. Miután ez megtörtént, Adorján kiadta lelkét, és a többiek is lábukat önként odanyújtva, az Úrhoz költöztek.

A király, utasítást adott, hogy égessék el a testeket, Natália azonban Adorján kezét ölébe elrejtette. Amikor aztán a szentek testét tűzre vetették, Natália velük együtt a tűzbe akarta vetni magát, de hirtelen igen heves zápor tört ki, és a tüzet eloltva, sértetlenül megőrizte a szentek testét. A keresztények pedig megtanácskozván a dolgot, a testeket Konstantinápolyba vitték át azzal, hogy ha majd az Egyház békében él, tisztelettől övezve visszahozzák. Az Úr 280. esztendeje körül történt vértanúságuk.

Natália otthon maradt, Szent Adorján kezét megőrizte, és életének vigaszául mindig ágya fejénél tartotta. Később egy tribunus, látva, hogy Natália milyen nagyon szép, gazdag és nemes, a császár akaratából tisztes matrónákat küldött hozzá, hogy egyezzen bele a vele kötendő házasságba. Natália így válaszolt neki: „Ki kezeskedhet értem, hogy egy ilyen férfihoz hozzámenjek? Mégis azt kérem, hogy adjanak nekem három nap haladékot, hogy előkészülhessek.” Azért mondta ezt, hogy így elmenekülhessen. Kérlelni kezdte az Urat, hogy őrizze meg érintetlenségben, s közben elszenderedett. Íme, megjelent neki egy a vértanúk közül, és kedvesen vigasztalgatva megparancsolta, hogy menjen oda, ahol a vértanúk teste van. Mikor felébredt, csak Adorján kezét vette magához, és sok kereszténnyel együtt hajóra szállt.

A tribunus ennek hallatára egy sereg katonával hajón indult üldözésére, de a feltámadó ellenszél sokakat közülük elsüllyesztett, s visszatérésre kényszerítette őket. Éjfélkor egy kísértethajón, hajós alakjában megjelent az ördög Natáliának és társainak, és a hajós hangján így szólt hozzájuk: „Honnan jöttök és merre tartotok?” Erre ők: „Nikomédiából jövünk, és Konstantinápolyba tartunk.” Erre az ördög: „Eltévedtetek, tartsatok balra, hogy jó irányba hajózzatok.” Ezt azért mondta, hogy kiküldje őket a nyílt tengerre, és odavesszenek. De amint átigazították a vitorlákat, hirtelen megjelent nekik egy csónakban Adorján, és figyelmeztette őket, hogy ugyanabba az irányba hajózzanak, amerre elindultak, és hozzáfűzte, hogy a gonosz lélek beszélt hozzájuk. Majd eléjük került, mutatva nekik az utat. Natália pedig látva az előttük haladó Adorjánt, mérhetetlen örömmel telt el. Még virradat előtt Konstantinápolyba érkeztek.

Midőn Natália belépett abba a házba, ahol a vértanúk teste nyugodott, Adorján kezét teste mellé helyezte, majd imádság közben álomba merült. Megjelent neki Adorján, és köszöntve őt, buzdította, hogy jöjjön vele az örök békességbe. Miután fölébredt és a jelenlévőknek elbeszélte álmát, istenhozzádot mondott mindenkinek és kilehelte a lelkét. A hívek pedig fölemelték testét, és a vértanúk mellé helyezték el.